A Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi és Kulturális Értékőrző Egyesületet eseményei
2010. december 17.
A beköszöntött téli időjárás miatt
Debrecenben és Bocskaikertben 6 helyen kezdtük meg a
madáretetést az Egyesület által beszerzett
mintegy 240 kg madáreleséggel, melyet szükség
szerint további beszerzés követ.
2010. november 30.
Érmihályfalván megtartottuk Interreg programunk
zárórendezvényét. A program itt (pdf) olvasható. A program
eredményeinek összefoglalása itt (jpg) látható.
2010. november 29.
Az Interreg projekt keretében elvégzett határmenti
felmérés eredményeképpen a védelemre
érdemes területeket felmértük, és
elküldtük az illetékes polgármestereknek a
védetté nyilvánítási javaslatokat. A
védetté nyilvánítási programunk
összefoglalója itt
(pdf) olvasható.
2010. november 28.
Kisgyőrben előadást tartottunk a Napról a
református egyházközség által
pályázati úton elnyert napelemes kiserőmű
átadása alkalmából.
2010. november 19.
Részt vettünk az
Országgyűlés Fenntartható fejlődés
bizottsága által
összehívott "Civil és kormányzati
együttműködés a biológai
sokféleség védelme érdekében 2010
után" című szakmai napon a Parlamentben.
2010. november 12.
A Debreceni Művelődési Központtal
együttműködésben csillagászati szakkört
indítottunk „Az
égbolt
csillagai” címmel a Mikepércsi
Általános Iskolában. A szakkör
tematikája itt
olvasható.
2010. november 9, 16.
KEOP projektünk keretében kiállítást
szerveztünk és előadást tartottunk a Győrffy
Középiskolai Kollégiumban, majd a Kettessy
Kollégiumban. A második program meghívója itt (pdf) látható.
2010. november 6.
Az Interreg program keretében a román oldalon Bihor
megye Natura 2000 területeit kerestük fel.
2010. október 28.
Norvég Civil Alap pályázatunk keretében
Ferrari egytengelyes kaszálógépet
vásároltunk, melyet elsősorban az álmosdi Daru
láp kezelésére, illetve más védett
területek természetvédelmi célú
kaszálására használunk.
2010. október 21.
A Hortobágyi Nemzeti Park
Látogatóközpontjában fórumot
tartottunk, ahol a környező települések lakosai
illetve a Csillagoségbolt-park területén
telephellyel rendelkező gazdálkodók megismerhették
elképzeléseinket. A program a következő volt: Köszöntő (Kapocsi
István ig.h., HNPI), Bevezető gondolatok (Aradi Csaba, ny.
igazgató HNPI), Zavaró fények és
fényszennyezés (Kolláth Zoltán, MTA KTM
Csill. Kutatóint.), A Hortobágyi
Csillagoségbolt-park (Gyarmathy István HNPI,
Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi
Egyesület), Környezetbarát
világítástechnikai megoldások
(Nagy János, Világítástechnikai
Társaság), Fórum. A programról megjelent
egyik cikk fényképekkel itt
olvasható (HAON).
2010. szeptember 6 és 11 között a magyar küldöttség tagjaként részt vettünk és előadást tartottunk a "3rd International Symposium for Dark-sky Parks and 3rd International Dark-sky Camp"-on. (Bővebb információ itt.)
2010. szept. 4.
Norvég Alap pályázatunk keretében
elkészült a
Hortobágyi Csillagoségbolt-park
felterjesztésének anyaga, melyet a Kaposvári
Fényszennyezés Konferencián adtunk át Bob
Parksnak, az IDA ügyvezető
elnökének (további
információ).
2010. szeptember 3-5.
Részt vettünk és előadást tartottunk
Kaposvárott a Kaposvári fényszennyezés
konferencián (10th European
Symposium for the Protection of the Night Sky 'The Science of light
pollution' 2-4 September 2010, Kaposvár, Hungary)
Előadást tartottunk az MCSE Tarjáni
táborában a Hortobágyi
Csillagoségbolt-parkról és a népi
csillagismeretről.
2010. július.30.
Az Interreg program keretében önkéntes
munkában vettünk részt (akáctalanítás
Érsemjénnél a magyar kökörcsin
védelmében).
2010. július 7.
Elkészült a Hortobágyi Csillagoségbolt-parkot
bemutató leporellónk
(pdf).
2010. június 15.
Az MTVSZ tagszervezeti körlevélben beszámoltunk a
gyermeknapi rendezvényünkről.
A cikk kivonata itt (pdf)
olvasható.
2010. június 9.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal ebben az
évben is szerződést kötöttünk a
Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer
keretében. A szerződés alapján 270 000
Ft-ért kisemlősök monitorozását
végezzük az
Igazgatóság működési területén.
2010. június 3.
NCA-EA-10-0401 számú 2010-11 évi
működési pályázatunk 700 000 Ft
támogatásban
részesült.
2010. június 2.
Újabb határ menti bejárást tartottunk
romániai partnereinkkel, ezúttal a
Nyírábránytól É-ra fekvő
területeken vizsgáltuk meg a határon
átnyúló területek
kialakításának lehetőségét.
2010. május 28.
A "Fenntartható viselkedésminták
ösztönzése a helyi természeti
értékekhez
kapcsolódóan" KEOP projektünk
részeként május 30-án 9 és 18
óra között debreceni
Nagyerdei Kultúrpark területén sátrat
állítunk fel, ahol természetvédelmi
kiállítás, népi
játszóház lesz. A programban
természetvédelmi totó is szerepel,
főnyeremény egy kerékpár.
Természetvédelmi kiadványok,
szóróanyagok ingyenes terjesztése mellett
biotermék
vásárt is szervezünk.
A program meghívója
itt (pdf), míg sajtóközleménye
itt tölthető le.
2010. május 8.
Egyesületünk részvételével (a HNPI-vel
és a MACSED-del közösen) második
alkalommal tartottuk meg a Hortobágyi
Csillagsétát,
nagy sikerrel.
2010. május 1.
Egyesületünk részt vett a Nagyerdőért
összefogás "Nagyerdő piknik" című
rendezvényén. Az eseményről
itt (pdf)
olvasható tudósítás.
2010. április 24.
Részt vettünk a MACSED által szervezett és
igen sikeres "járdacsillagászati"
programon a Debreceni Nagytemplom előtt.
2010. április 21.
Az érintett szervezetek (ECOTOP, Zöld Kör)
részvételével bejárást tartottunk a
Magyar-Román határ menti védett és
védendő területek és értékek
feltárására.
2010. április 1.
Nyolc hónap időtartamra Egyesületünk
munkáját segíti
Prekáczkó Ágnes, aki közcélú
program keretében, a Munkaügyi Központ és
Debrecen
Város támogatásával dolgozik nálunk.
2010. március 30.
Partnerségi fórumon mutattuk be Álmosdon a
kistérség
települései, egyesületei és lakossága
számára a nemrég elindult Interreg
programunkat. A fórum meghívója
itt (824KB pdf) olvasható.
2010. március 25-28.
Részt vettünk a Környezet és
Természetvédő
Szervezetek Országos Találkozójának
előkészítésében és
lebonyolításában. Az OT
helyi védett területeket érintő előprogramján
Gyarmathy István titkárunk
kirándulást vezetett, elnökünk Papp
László előadást tartott. A MACSED-del
közösen csillagászati bemutatást tartottunk a
Fecskeház Erdei Iskolában.
2010. március 25.
A KvVM Zöld Forrás kerete K-36-10-00177K számon 530
000 Ft támogatásban részesítette
"Fényszennyezés és csillagoségbolt-parkok -
ismeretterjesztő rövidfilmek készítése"
című pályázatunkat.
2010. március 18.
Az Interreg projekt keretében közös határ menti
bejárást tartottunk a román
kollégákkal, többek között a tarka
sáfrány előfordulási helyeit kerestük fel.
2010. március 17.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 01303
sorszám
alatt nyilvántartásba vette Egyesületünket,
mint önkénteseket fogadó
szervezetet.
2010. február 18.
A közérdekű önkéntes
tevékenységről szóló 2005.
évi LXXXVIII. törvény alapján
bejelentkeztünk a Szociális és Munkaügyi
Minisztériumnál mint önkéntest fogadó
szervezet.
2010. február 16.
Partnerként részt veszünk a "Fenntartható
viselkedésminták ösztönzése a helyi
természeti értékekhez kapcsolódóan
című KEOP
projektben (azonosító: KEOP-6.1.0/B/09-2009-0027). A
pályázat összefoglalója
itt (214KB pdf) olvasható.
2010. január 28.
Elindítottuk a Hortobágyi Csillagoségbolt Park
programunkat bemutató
honlapot.
2010. január 19.
Megtörtént Hajdú-Bihar és Bihor
természeti
értékeinek védelméért című,
HURO/0801/072 számú INTERREG pályázatunk
projektindítása. A programot 2010 novemberében
fejezzük be.
A program részletes leírása
itt (186KB pdf) olvasható.
2010. január 15.
Dudás Miklós képviselte egyesületünket a
Duna menti
országok rétisasvédelmi
konferenciáján (jan. 13-15.) Kölkeden.
További
információ.
2009. december 21.
Csatlakoztunk az Észak Alföldi Regionális
Környezetvédelmi Hálózathoz.
2009. december 7.
Részben a mi kezdeményezésünkre került
fel a
Hortobágy a kisbolygónevek közé. Erről
itt lehet bővebben
olvasni.
2009. november 19.
Pályázati program indítását
határoztuk el a
hátrányos helyzetű csoportokat megcélozva
természetvédelmi, hagyományőrző és
csillagászati ismeretterjesztő programokkal. Ez ügyben
felvettük a
kapcsolatot a Forrás és az Életfa
Egyesületekkel.
2009. november 11.
Levélben fordultunk Szabó Imre
környezetvédelmi
miniszterhez a Zempléni Nemzeti Park megalakítása
érdekében.
2009. november 10.
Partnerként csatlakoztunk a Zsuzsi Kisvasút Baráti
Kör ROP pályázatához, a Természet
Háza és a Csillagda üzemeltetéséhez
adtunk
javaslatokat, illetve megvalósulás esetén
részt veszünk az üzemeltetésben.
2009. november 9.
Egyik szervezőként részt veszünk a Magyar
Tudomány Ünnepe
kapcsán a Magyar Tudományos Akadémián
tartott
III.
Fényszennyezéskonferencián
(Fényszennyezés, csillagászat és
élővilág).
2009. október 29.
Véleményeztük Debrecen környezetvédelmi
programját,
több módosítást kértünk. A
vélemény
itt (201KB pdf)
olvasható.
2009. október 14.
Együttműködési megállapodást
kötöttünk a hajdúböszörményi
Zöld Körrel a jövő évi 1% kampány
érdekében benyújtott NCA pályázatuk
kapcsán.
2009. október 11.
A Hajdúböszörményi Zöld Körrel
és a nagyváradi Ecotop
Egyesülettel közösen a Magyarország -
Románia Határon Átnyúló
Együttműködési
Program 2007-2013 1. számú pályázati
felhívás (1. prioritás: 1.3.2
Természetvédelem) Intézkedés
támogatására kiírt pályázati
felhívása (Kód:
HURO 2008/01/1.3.2) keretében "Hajdú-Bihar és
Bihor természeti értékeinek
védelméért" címmel 87.252,- Euro
(23.558.000,- HUF) támogatást nyertünk új,
közös
védett területek meghatározására, a
kapcsolódás biztosítására a Natura
2000
területekkel a határmenti területen, az
ökológiai egyensúly fenntartására.
2009. szeptember 15.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal 600 000 Ft
értékben
szerződést kötöttünk a Nemzeti
Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében
védett lepkefajok monitorozására az
Igazgatóság működési területén.
2009. szeptember 14.-19.
A Horvátországhoz tartozó Lastovo
Természeti
Parkban rendezték meg a II. Nemzetközi
Csillagoségbolt-park Szimpóziumot,
melynek címe: "The Role of Protected Areas in Reducing Light
Pollution:
Strengthening the Mission in Conserving Nature" volt. A
konferencián
egyesületünket Gyarmathy István titkár
képviselte és beszámolt a Hortobágyi
és
Zselici Csillagoségbolt Park
előkészítésének jelenlegi
állásáról, illetve a
magyarországi fényszennyezéssel kapcsolatos
eredményekről és gondokról.
A
konferencia honlapja.
2009. szeptember 12.
A Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil
Kapcsolatok és Európai Integráció
Kollégiuma által, a "Magyarországi civil
szervezetek európai integrációs, nemzetközi
és határon túli magyar civil
kapcsolatainak támogatására" kiírt keretre
pályázatot nyújtottunk be
franciaországi tanulmányút
céljából. (Pályázati
azonosító:
NCA-NK-09-F-0069). A pályázat
előkészítése során felvettük a
kapcsolatot a
Conservatoires d'Espaces Naturels nevű francia szervezettel.
2009. szeptember 4.
A Bihar Közalapítvány 350 000 Ft
támogatásban
részesítette egyesületünk
természetvédelmi munkáját.
2009. augusztus 27.
A 2008 évi személyi jövedelemadó
1%-ából 54 168 Ft
támogatásban részesültünk. A
támogatást ezúton is köszönjük!
2009. augusztus 24.
Egyesületünk munkáját a NCA
működési támogatás
segítségével augusztustól havi 5 napban
segíti Zajácz György (adminisztráció,
honlapkarbantartás, pályázati
ügyintézés, stb.)
2009. augusztus 20.
A Figyelőben cikk jelent meg csillagoségbolt-park
programunkról és a fényszennyezésről
"Esti
sértés" címmel.
2009. augusztus 19-22.
Részt vettünk a Magyar Csillagászati Egyesület
tarjáni táborában, ahol előadást tartottunk
a hortobágyi tervezett
csillagoségbolt-parkról.
2009. július 19-25.
A Hortobágyi Nemzeti Parkban, Górés tanyán
tartottuk meg
15 fő részvételével a Motolla Egyesülettel
alkotótáborunkat Buka László
vezetésével. A tábor programjában
szokásosan a művészeti alkotások
elkészítése mellett csillagászat és
a természeti értékek felkeresése is
szerepelt.
2009. június 24.
A Nemzeti Civil Alap 1 000 000 Ft támogatásban
részesítette
NCA-EA-09-0215 számú működési
pályázatunkat.
2009. június 12.
A Norvég Civil Alap 15100 Euro támogatásban
részesítette
NCTA-2009-Z04352 számon a "Mentőöv a
Kék-Kálló völgyének" című
pályázatunkat.
2009. június 10.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal 270 000
Ft
értékben szerződést kötöttünk a
Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer
keretében kisemlősök monitorozására az
Igazgatóság működési területén.
2009. május 27.
Részt veszünk a MTVSZ Klíma
kampányában melynek során
Klímatörvény elfogadását
kérjük az Országgyűléstől. Az általunk
is
aláírt petícióról illetve a
programról
itt lehet
olvasni.
2009. május 23.
A Magyar Madártani Egyesület és a Hortobágyi
Nemzeti Park
részvételével békamentő akciót
szerveztünk a debreceni Csónakázó-tóba
"szorult" barna varangyok kitelepítésére. Az
akcióról részletesebben
itt lehet olvasni.
2009. május 18.
Diószegi Sámuel emléknapot tartottunk a Debreceni
Egyetemi
Botanikuskertben a Botanikuskert és a Szerkő Egyesület,
illetve
középiskolások részvételével.
2009. május 16.
A Hortobágyi Nemzeti Parkkal és a Magnitúdó
Csillagászati
Egyesülettel közösen megszerveztük az első
hortobágyi
"csillagsétát".
2009. május 13.
Több más szervezettel közösen
közleményt juttattunk el a
Polgármesteri Hivatalnak és a sajtóhoz a Nagyerdei
Park védelme
érdekében. A közlemény
itt
olvasható.
2009. május 4-8.
A Budapesti Corvinus Egyetem tájépítész
hallgatóinak
részvételével elkészítettük a
Hortobágyi Nemzeti Park "világítási
leltárát" ami fontos lépés a
"Hortobágyi Csillagoségbolt Park"
létrehozásához vezető úton.
2009. május 2.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságtól
bérletbe vettük az
Álmosdi "Daru-láp" 11,5 hektáros
területét, ahol természetvédelmi
kezelési
feladatokat látunk el.
2009. április 26-28.
Részt vettünk a Környezet és
Természetvédő Szervezetek
Tatabányai Országos Találkozóján.
2009. április 21.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a
Győrffy István
Középiskolai Kollégium
részvételével a Föld Napja
Alkalmából kiállítást
szerveztünk és nyitottunk meg a Kollégiumban "A
Hortobágyi Nemzeti Park
a Világörökség része" címmel.
2009. április 15.
A Természetbúvár 2009. évi 2.
számában cikket publikáltunk
"Ahol a csillagos ég az úr" címmel, melyben
Norvég Alapos pályázatunkról
is szó esik.
2009. március 30.
Tanári továbbképzés keretében
mintegy 30 Hajdú-Bihar megyei
tanárnak tartottunk előadást a GAIA elméletről
és a környezettudatos
életmódról.
2009. március 28.
Újabb 1000 db. nyírfacsemetét ültettünk
el a nyíracsádi
Jónás-részen a nyírfajd projekt
keretében.
2009. március 28.
Részt vettünk a II. Bátorligeti "Messier
Marathon"-on,
és a fényszennyezés elleni küzdelem
aktuális kérdéseiről előadást is tartottunk.
2009. március 18.
A Balatoni Nemzeti park meghívására Csopakon is
megtartottuk a fényszennyezésről és a
csillagoségbolt parkokról szóló
előadásunkat.
2009. február 20.
Cikket publikáltunk az amerikai "Dark sky awareness"
program keretében csillagoségbolt park terveinkről. A
cikk
itt
olvasható.
2009. február 10.
Ladányi Tamás fotóiból
asztrotájkép kiállítást
szerveztünk
a Környezetvédelmi és Vízügyi
Minisztérium Zöld Galériájában. A
megnyitó
után Kolláth Zoltán az MCSE elnöke és
Gyarmathy István, egyesületünk
titkára tartott előadást: "Csillagoségbolt Parkok
Magyarországon" címmel.
2009. január 27.
Riportot adtunk a Klubrádióban a Csillagászat
Nemzetközi
Évéről és a tervezett Hortobágyi
Csillagoség Parkról.
2009. január 14.
A Csillagászat Nemzetközi Éve kapcsán
és a tervezett
Hortobágyi Csillagoség Parkról nagy sikerű
sajtótájékoztatót tartottunk
több érdekelt szervezettel közösen
(Magnitúdó Csillagászati Egyesület,
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, MTA
Napfizikai Obszervatórium,
Eötvös Lóránd Fizikai Társaság).
A széleskörű sajtóvisszhangból
ízelítő.
2009. január 13.
A hajdúböszörményi Zöld Körrel
és a nagyváradi ECOTOP
részvételével elindítottuk a
magyar-román határ két oldalán
található
természeti értékek
felmérésére és közös
védett területek kialakítására
irányuló INTERREG pályázatunkat.
2008. december 30.
A miskolci Androméda Csillagvizsgáló
Egyesülettel közösen
levélben fordultunk Tompa Sándor
országgyűlési képviselőhöz, Miskolc MJ.
Város Városfejlesztési Bizottságának
elnökéhez, közbenjárását
kérve,
hogy a miskolci közvilágítás
átalakítása során a
fényszennyezést
csökkentő megoldásokat részesítsék
előnyben.
2008. december 18.
Részben a mi lobbizásunk eredményeként az
Országgyűlés
elfogadta az első hazai fényszennyezés elleni jogi
szabályozást, a 2008
évi XCI törvény 19§-át.
Bővebben.
2008. december 10.
Debrecen Város Önkormányzatával folytatott
együttműködésünk
keretében elkészítettük a
Tócó-völgy természetvédelmi
terület kezelési
tervét.
2008. december 5.
Egyesületünk együttműködési
megállapodás keretében részt fog venni a
Debreceni
Művelődési Központ TÁMOP (Társadalmi
Megújulás Operatív Program)
pályázatában
mely hátrányos helyzetű fiatalok
tehetséggondozását szolgálja. Népi
kézművességek, csillagászat és
természetvédelem terén szervezünk a
résztvevő
fiataloknak programokat. Az ezzel kapcsolatos programtervünk
itt olvasható (62KB).
2008. november 24.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter
döntése alapján, az EGT/Norvég
Finanszírozási Mechanizmusból az F-66-07-00090
számon nyilvántartásba vett, a
"Csillagos Ég Rezervátum" létrehozása a
Hortobágyon (A fényszennyezés és annak
ökológiai hatásai a Hortobágy védett
természeti területein) / Establish "Dark
Sky Preserve" in the Hortobágy (The light pollution and its
ecological effects
in the nature conservation areas of Hortobágy)" című
pályázatunk 2 900 000 Ft
vissza nem térítendő támogatásban
részesült (az erről szóló
közlemény anyaga
megtalálható a honlapon
). A programmal
kapcsolatos aktuális információkról
honlapunkon külön rovatot indítunk.
2008. október 25.
A Létafit Sportegyesület megtartotta hagyományos
Irinyi emléktúráját, melynek
indító állomása a Petőfi S. u. 61. alatti
tájház volt. A szervezésben
egyesületünk tagjai is aktívan részt vettek.
Egyelőre ez volt itt az utolsó
rendezvény, mert 2008 őszétől a Hajdúsági
Tájvédelmi Körzet természetvédelmi
őre szolgálati lakásként használja a
házat.
2008. október 18.
A Magnitúdó Csillagászati Egyesülettel
közösen csillagászati bemutatást
tartottunk a Hortobágyi Nemzeti Parkban a "Daru ünnep"
alkalmából. Erről a
Hortobágyi Nemzeti Park
honlapján: olvasható
bővebb információ.
2008. szeptember 25.
Az álmosdi Daru-láp Natura 2000-es terület
gondozását egyesületünk végzi. A
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
munkatársai ellenőrizték a terület
kezelését, és elvégzett munkánkat
megfelelőnek találták.
2008. szeptember 14.
Mint bejelentkezett ügyfelek, véleményeztük
Debrecen város környezetvédelmi
koncepcióját. Véleményünk
itt olvasható (67KB).
2008. augusztus 29.
A 2007 évi adó 1%-ból egyesületünket az
adózók 121 178 Ft-tal támogatták. A
felajánlásokat köszönjük! A kapott
összeget természetvédelmi és
csillagászati
ismeretterjesztő munkánkhoz használjuk fel.
2008. augusztus 21-23.
Részt vettünk a Dark Sky 2008 konferencián
Bécsben, ahol titkárunk Gyarmathy
István előadást tartott a hortobágyi "Csillagos
ég park"-kal kapcsolatos
programunkról. Erről a konferencia
honlapján, illetve a
magyar
fényszennyezés honlapon található
bővebb információ.
2008. augusztus 18.
Megállapodást kötöttünk a Zsuzsi
Kisvasút Baráti Körrel, melynek keretében 600
példány "Élővilág a kisvasút
mentén" című füzetet adtunk át
bizományi
értékesítésre.
2008. augusztus 4-9.
Megrendeztük a górés tanyai ifjúsági
természetvédelmi és néprajzi tábort
is.
Itt 20 általános és
középiskolás 4 táborvezető
segítségével bővítette
természetvédelmi, néprajzi és
csillagászati ismereteit.
2008. július 16.
NCA-EA-08-0373 sz. működési pályázatunk 750
000 Ft támogatásban részesült.
2008. július 9.
Egyesületünk megbízást kapott a
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságtól a
Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer
keretében, 2008 évben kisemlősök
monitorozására bagolyköpetek
vizsgálatával.
2008. július 7-12.
A Motolla Egyesülettel közösen 14 fő
részvételével megtartottuk az immár
hagyományosnak mondható Hortobágyi
Alkotótáborunkat a Hortobágyi Nemzeti Park
górési telepén. A program részeként
csillagászati bemutatást és a térség
élővilágát megismertető sétát is
tartottunk.
2008. május 29.
Az Egyesület megtartottat éves
közgyűlését, mely elfogadta a 2007-évről
szóló
közhasznúsági jelentést, és a 2008
évi pénzügyi és munkatervet, illetve
újjáválasztotta vezetőségét.
2008. május 23.
A Magnitúdó Csillagászati Egyesülettel
közösen csillagászati bemutatást
tartottunk a nádudvari "Kamillafesztivál"
alkalmából.
2008. május 29.
Az Egyesület megtartotta éves rendes
közgyűlését, mely
újjáválasztotta az
elnökséget, elfogadta a 2007-es
Közhasznúsági jelentést, és a 2008-as
munkatervet.
2008. április 21.
A Zöld Körrel közösen faültetési
akciót szervezünk a Föld Napja tiszteletére.
Bővebben itt (420KB pdf)
2008. április 16.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
regisztrálta egyesületünket,
hiszen az álmosdi "Daru láp" kezelőiként
jogosultak vagyunk agrár és
agrárkörnyezetvédelmi támogatások
igénybevételére.
2008. április 15.
A Környezetvédelmi és Vízügyi
Minisztérium három fős delegációja
tanulmányozta
(Érdiné Szekeres Rozália osztályvezető
vezetésével) a Nyírerdő Rt-vel közösen
végzett nyírfajdvisszatelepítési
programunkat. A nap végén igen kedvező
vélemény alakult ki, a programot
támogatásukról biztosították.
2008. április 14.
Pályázatot nyújtottunk be a NCA-hoz belföldi
tanulmányút megvalósítására,
melynek keretében a Dunántúlon látogatunk
meg olyan szervezeteket, amelyek
sokat tettek az ökológiailag fenntartható
életmód
megvalósításáért. Ennek
kapcsán együttműködési
megállapodást kötöttünk a Védikus
Kultúráért
Alapítvánnyal, mely a somogyvámosi ökofalut
működteti.
2008. április 7.
Pályázatot nyújtottunk be a
Környezetvédelmi és Vízügyi
Minisztériumhoz
debreceni illegális hulladéklerakó helyek
felszámolására. A pályázat
önrészét
Debrecen Mj. Város Önkormányzata vállalta.
2008. március 29.
Kezdeményezésünkre Debrecen is részt vett a
"Föld Órája" nemzetközi
programban, melynek keretében egy órára a
világ számos pontján kikapcsolták az
elektromos berendezéseket. Debrecenben például
lekapcsolták a Nagytemplom
világítását.
2008. március 28.
Részt vettünk a Környezet és
Természetvédő Szervezetek Országos
Találkozóján
Pécsett.
2008. március 26.
Pályázatot nyújtottunk be a NCA
É-Alföldi Kollégiumához
egyesületünk
működésének finanszírozása
céljából.
2008. március 20.
A meglévő szoros együttműködést
megállapodásban rögzítettük a Zöld
Körrel.
2008. március 12.
A nyíracsádi Jónás-részen 1000 db.
nyírfacsemetét ültettünk el.
2008. március 11.
A Bihar Közalapítvány az előző évekhez
hasonlóan 300 000 Ft-tal támogatta
munkánkat.
2008. február 25.
Részt vettünk a Globe at night nemzetközi
fényszennyezés-felmérő programban.
2008. február 20.
A nyíracsádi "Jónás-részen"
megtartottuk szokásos évi
láprét-tisztítási
programunkat.
2008. február 14.
Támogatóként csatlakoztunk a
Zsuzsi-kisvasút KHT ROP pályázatához, mely
Debrecen-Hármashegyen többek között
természetvédelmi oktatóközpont és
csillagda kialakítását is célozza.
2008. január 21.
Szerződést kötöttünk a Hortobágyi Nemzeti
Parkkal a Nemzeti
Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében
végzendő kisemlős monitorozás
megvalósítására.
2008. január 17.
Együttműködési megállapodást
kötöttünk a Tiszántúli
Környezetvédelmi
Természetvédelmi és Vízügyi
Felügyelőséggel.
2008. január 10.
Együttműködési megállapodást
kötöttünk az Aranyhíd Közhasznú
Egyesülettel,
melynek keretében vállaltuk, hogy az Egyesület
hátrányos helyzetű gyermekek
számára szervezett nyári napközis
táboraiban természetvédelmi és
csillagászati
ismeretterjesztő előadásokat tartunk.
2008. január 15.
A Norvég Alaphoz pályázatot nyújtottunk be
"Csillagos ég rezervátum a
Hortobágyon" címmel.
2007. december 30.
Az International Dark Sky Association felkérésére
részt vettünk a nemzetközi
csillagos égbolt rezervátumok
létesítési feltételeinek
meghatározásában.
2007. december 15.
A Tájházban nagy sikerű karácsonyi kézműves
programot tartottunk.
2007. december 1.
Létavértesen részt vettünk a LÉTAFIT
Sportegyesület "Irinyi emléktúrájának"
lebonyolításában. A túra
célállomása az Petőfi u. 61. alatti
Tájházunk
volt.
2007. november 18.
Túrkevén részt vettünk (Dudás
Miklós és Gyarmathy István) a NIMFEA
Egyesület
által szervezett "Gerinces állatfajok
érdekében végzett természetvédelmi
beavatkozások Magyarországon" című
konferencián és előadást tartottunk
"Nyírfajd visszatelepítési program a
Nyírségben" címmel.
2007. november 16.
A létavértesi Tájházban a MACSED-dal
közösen (Zajácz György
részvételével)
csillagászati előadást és bemutatót
tartottunk. (
egyik,
másik kép)
2007. november 9.
A térségünkben működő csillagászati
társadalmi szervezettel a MACSED-del
együttműködési megállapodást
kötöttünk, melyben többek között
vállaljuk, hogy
közös programokat szervezünk és közösen
lépünk fel a fényszennyezés ellen.
2007. november 2.
A létavértesi Önkormányzat 100 000 Ft
támogatást ítélt meg számunkra a
Tájház
működtetésére.
2007. október 16.
NCA működési pályázatán 600 000 Ft
támogatást ítéltek meg számunkra.
2007. szeptember 5.
Több szervezettel közösen az itt olvasható
levelet juttattuk el a
Környezetvédelmi Miniszternek és Budapest
főpolgármesterének, melyben
tiltakoztunk a Duna éjszakai kivilágítása
ellen
("Fényfolyó terv")
2007. augusztus. 29.
Az APEH tájékoztatása szerint a 2006 évi
személyi jövedelemadó 1%-ainak
felajánlásából 139 327 Ft-tal
részesültünk. A felajánlásokat
köszönjük, melyet
természet és környezetvédelmi, illetve
csillagászati ismeretterjesztő munkánkra
fordítunk.
2007. augusztus. 9-12.
Két fővel képviseltettük magunkat a Magyar
Csillagászati Egyesület tarjáni
táborában, ahol előadást tartottunk a La-Palma-i
konferenciáról, illetve részt
vettünk az alábbi (doc 24kb)
fényszennyezéssel
kapcsolatos nyilatkozat megszövegezésében.
2007. augusztus. 6-11. között
a Motolla Egyesülettel közösen ifjúsági
természetvédelmi és kézműves tábort
tartottunk Hortobágy - Górés tanyán, 30
résztvevővel. Itt is csillagászati és
természetvédelmi előadásokat és
túravezetéseket tartottunk.
2007. július. 19.
Csillagászati előadást és bemutatást
tartottunk a Motolla Egyesület
Hortobágy-góréstanyai táborában.
2007. június. 20.
A szegedi Biogreen Alapítványtól egy db.
használt számítógépet nyertünk,
melyet a létavértesi Tájházban
helyeztünk el.
2007. június. 5.
Létavértesen kerékpártúrával
ünnepeltük meg a Környezetvédelmi
Világnapot. A
túrán melyen felkerestük a környék
védett értékeit, kb. 30 fő vett részt.
2007. május. 31.
Megállapodást kötöttünk a Nagyerdő
Vadásztársasággal a HUHN 20033-as
Debrecen-Hajdúböszörményi Tölgyesek NATURA
2000 terület monitoringjára.
Kutató munkánkat a vadásztársaság
250 000 Ft-tal támogatja.
2007. május. 25.
Megtartottuk Egyesületünk éves rendes
közgyűlését, mely megerősítette a
korábbi elnökséget, illetve elfogadta a 2006
évi Közhasznúsági jelentést, és
2007 évi Munkatervet, melyek itt olvashatók.
2007. május. 17.
Részt vettünk a Debreceni Nagytemplom előtt tartott
csillagászati bemutató
megszervezésében, mely része volt a
nemzetközi "Sidewalk Astronomy
Night"-nak.
2007. május. 17.
A Petőfi S. u-i tájház "Cseréptálhoz
fakanál" címmel kiállításnak
és színes
kulturális programnak adott otthont. Erről bővebb
információ, és Siteri
Róbert néprajzkutató megnyitó
beszéde
itt
olvasható:
2007. május. 14.
A Szerkő Egyesülettel és a HBm Pedagógiai
Intézettel karöltve a Debreceni
Egyetem Botanikuskertjében megrendeztük a 200 éves
Magyar Fűvész Könyv
emlékére a Diószegi Sámuel
emléknapot, melyen kb. 250 fő vett részt.
2007. április. 19.
A 2007. évi Zöld Forrás pályázaton 300
000 Ft-ot nyertünk a
Debrecen-Hajdúböszörményi tölgyesek NATURA
2000 terület monitoringjára.
2007. április. 17-22.
Gyarmathy István tikárunk vett részt a la-palma-i
Starlight 2007 konferencián,
ahol egy posztert mutatott be és egy előadást tartott a
tervezett
magyarországi "csillagos ég
rezervátumokról" (Zselic és Hortobágy). A
konferencia honlapja. A
konferencia nyilatkozatot fogadott el a csillagos ég
védelmében, melynek
összeállításában titkárunk
aktív részt vállalt. A Nyilatkozat magyar
fordítása itt (doc 37kb)
olvasható.
2007. április. 16.
A Létavértesi Önkormányzat Művelődési,
Sport és Civil Kapcsolatok Bizottsága a
Petőfi S. u. 61. alatti tájházban tartotta kihelyezett
ülését, ahol a
tájház működtetése érdekében
egyesületünk és az önkormányzat
együttműködésének
lehetőségeiről tárgyaltunk.
2007. április. 15.
Az NCA 2007 évi pályázati programjához
két pályázatot nyújtottunk be, az
egyiket a működési, a másikat a civil
együttműködési kiírásra.
2007. április. 12.
A Bihar Közalapítvány a tavalyi évhez
hasonlóan 300 000 Ft-tal támogatta
természetvédelmi tevékenységünket.
2007. március 24.
A Víz világnapja alkalmával Báder
László (Palocsa Egyesület) előadásával
megnyitottuk Létavértes Petőfi S. u. 61. alatti
"Élő tájházunkat". A
program igen sikeres volt, a ház nagyszobája - mely
előadó és
kiállítóteremként is szolgál -
zsúfolásig megtelt.
2007. március 21.
Több partnerszervezettel közösen (Zöld Kör,
Lycium Kör) sikeres egyezető
fórumot tartottunk a
Debrecen-Hajdúböszörményi tölgyesek Natura
2000 terület
jövőjéről. A találkozó programja (doc 244kb) itt
olvasható.
2007. március 16.
Egyesületünket Baranyi Tamás és Nagy Gabriella
képviselte a Környezet és
Természetvédő Szervezetek Országos
Találkozóján Kecskeméten.
2007. március 5.
Ellátogatott hozzánk Gordon Brown úr és
felesége Angliából. Gordon Brown a
nyírfajd védelem és repatriáció
nemzetközileg ismert szakértője, és
megtekintette visszatelepítési programunk
lehetséges nyírségi helyszíneit, a
Nyírerdő Rt. Gúti Erdészetében
felállított tenyésztelepet, illetve
tanácsokat
adott a program folytatásához.
2007. február 13.
Kolláth Zoltán (MTA Konkoly Csillagászati
Kutatóintézet) részvételével
közös
bejárást tartottunk a Hortobágyi Nemzeti Parkban,
ahol "Sky quality meter"-rel
mértük meg az éjszakai égbolt
fényszennyezettségét. Az eredmények
igazolták,
hogy a Nemzeti Park alkalmas lenne a "Csillagos ég
rezervátum" státuszra
(ilyen rezervátum jött létre nemrég a
Zselicben).
2007. január 23.
Részt vettünk a Létavértesi
Önkormányzat Kulturális Bizottságának
ülésén, ahol
bemutattuk a Petőfi S. u. 61. alatti Tájház
működésével kapcsolatos
elképzeléseinket. Erről a polgármesterrel is
megbeszélést folytattunk. Mind
a Bizottság, mind a polgármester
támogatásáról biztosította
terveinket. A
tájház 2007 évi programtervezete
(doc 32kb) itt
olvasható.
2007. január 19.
Meghívást kaptunk a "Starlight 2007" nemzetközi
fényszennyezés
konferenciára, mely áprilisban lesz La Palmában.
(Bővebb
információ.)
Egyesületünket a konferencián Gyarmathy István
képviseli.
2007. január 18.
A megye környezet és természetvédő szervezeti
számára találkozót szerveztünk a
Környezeti Tanácsadó Irodában (Debrecen Piac
u. 9/b.) Fő témák: pályázati
források, önkéntesség és
együttműködési lehetőségek.
2006. november 24.
Részt vettünk a Nimfea
Egyesület által
szervezett "Növényfajok és társulások
érdekében végzett természetvédelmi
beavatkozások Magyarországon" című
konferencián, ahol Gyarmathy István és Papp
László "Tapasztalatok a Nyírség és
környékének
társulásrekonstrukcióihoz,
védett növény visszatelepítéseihez,
valamint ezen tevékenységek környezeti
hátteréhez" címmel tartott előadást.
2006. november 17.
A hollandiai székhelyű EECONET Action Fund-hoz fordultunk,
és kezdeményeztük
egy Debrecen-Pallag melletti veszélyeztetett, kb. 4-ha-os
ligeterdő
megvásárlását.
2006. november 15.
Egyesületünkhöz három, igen lelkes
önkéntes csatlakozott, Kovács Erika
Debrecenből, míg Grecs Anita és Nagy Gabriella
Létavértesről. Utóbbi helyen
elkezdtük a Petőfi S. u. 13. sz. alatti népi
lakóházban ún. "élő tájház"
kialakítását.
2006. november 14.
A Plánum 97 Kft. készíti Debrecen
környezetvédelmi programját, melynek
véleményezésére egyesületünk
hivatalosan (a 1995. évi LIII. tv. 95.§. (2)
valamint (3) bekezdése értelmében) bejelentkezett.
2006. november 2.-5.
Az Egyesület nyírfajdvédelmi programja
keretében Dudás Miklós programvezető és
Gyarmathy István titkár négy napos
tanulmányúton vett részt Angliában, a Peak
District Nemzeti Parkban. Meghívójuk Gordon Bowker volt,
aki a nyírfajd
védelem és visszatelepítés
nemzetközileg elismert legkiválóbb
szakértője.
Bowker úr meghívásunkra 2007
márciusában látogatást tesz az
Egyesület és a
Nyírerdő Rt. nyírfajdvédelmi telepén
Nyíradony-Gúthon.
2006. október 27.
Részt vettünk a II. Fényszennyezés
Konferencia szervezésében. (Bővebb
információ
itt
olvasható ) Gyarmathy István "A
fényszennyezés természetvédelmi és
tájvédelmi aspektusai" címmel előadást
tartott a konferencián, mely Pécsett
került megrendezésre. (Bővebb információ
itt
olvasható )
2006. október 24.
Bocskaikertben felszerelték az adományként a
Tungsram Rt.-től kapott MC2
lámpatestet. Első tapasztalataink nagyon jók, a
lámpatest oldalra és felfelé
gyakorlatilag nem világít.
2006. szeptember 27.
Részt vettünk a Dobozi lakótelep lakosainak
tiltakozó akciójában, mely 13 fa
kivágása ellen irányult. A fák
kivágását sikerült megakadályozni.
Erről az
akcióról bővebben a honlapon lehet
olvasni.
2006. szeptember 26.
A NCA "Civil önszerveződés, szakmai és területi
együttműködés" kollégiumától 2
170 000 Ft támogatásban részesültünk a
debreceni Környezeti Tanácsadó Iroda
működtetésére.
2006. szeptember 22.
A Zöld Kör
működtetésében megnyílt a debreceni
Környezeti Tanácsadó Iroda (Debrecen, Piac
u. 9/b. tel.: 532-479). Ennek működtetésében
egyesületünk is részt vesz,
illetve a jövőben itt lesz irodánk. A
Tanácsadó Iroda nyitvatartása:
hétfő-csütörtök: 10-16 h, míg
pénteken 10-12 óra között
egyesületünk tart
fogadóórát.
2006. szeptember 20.
A Nemzeti Civil Alap 2006 évi működési
pályázatán
egyesületünk 600 000 Ft vissza nem térítendő
támogatást kapott.
2006. szeptember 18.
A Magnitúdó Csillagászati Egyesület
támogatást
kapott a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzattól a
megye településein tartandó
csillagászati ismeretterjesztő előadásokhoz. Ennek
keretében Fülöp, Újléta,
Nyírábrány és Vámospércs
településeken került sor előadásokra és
távcsöves
bemutatókra, melyekhez egyesületünk is
segítséget nyújtott.
2006. szeptember 8.
Részt vettünk a Magyar Természetvédők
Szövetsége
tagcsoportjainak találkozóján
Hajdúböszörményben.
2006. augusztus 28.
Egyesületünk az állampolgárok 2005 évi
adójának
1%-ából 144 506 Ft felajánlásban
részesült, melyet egyesületünk
működésére és
természetvédelmi rendezvények
szervezésére fordítunk. A támogatást
köszönjük!
2006. augusztus 27.
Részt vettünk a verespataki aranybánya
létesítésével kapcsolatos szegedi
közmeghallgatáson és a Széna
Fesztiválon.
2006. július 31.
Részt vettünk a Motolla Egyesület Górés
tanyai
alkotótáborában, illetve támogattuk
megszervezését.
2006. július 19.
Részt vettünk Debrecen MJ. város helyi védett
természeti területei új egységes
védelmi rendeletének
előkészítésében, és
javaslatunkra a debreceni Erdőspusztán új,
értékes mocsári és erdei
élőhelyeket helyeztek védelem alá.
2006. július 8.
Július 3 és 8 között
Természetvédelmi és kézműves
tábort szerveztünk 20 gyermek és négy felnőtt
részvételével a Hortobágyi
Nemzeti Parkban, Górés-tanyán.
2006. június 30.
Új kiadványaink:
A Keleti lápibagoly-lepke
(Arytrura musculus) és a Nagy szikibagoly-lepke (Gortyna lunata)
kutatása és
védelme A védett és fokozottan védett
ragadozó madarakat bemutató
plakátsorozat.
2006. május 30.
A Hajdúböszörményi Ifjúsági
Természetvédő Körrel
kötött megállapodás értelmében
részt veszünk Hajdú-Bihar megye helyi védett
természeti területeinek felmérésében.
Ennek keretében közös bejárásokat
tartottunk, és átadtuk eddigi
dokumentációinkat.
2006. május 28.
Megállapodást kötöttünk a Tiszatáj
Közalapítvánnyal a
korábban egyesületünk és a
közalapítvány
együttműködésében megvásárolt
vámospércsi, nyírábrányi,
nyíracsádi és álmosdi területek
természetvédelmi
kezelésére.
2006. május 27.
Az Egyesület megtartotta rendes évi
közgyűlését, mely
újjáválasztotta az elnökséget, illetve
elfogadta a 2005. évi Közhasznúsági
beszámolót és a 2006. évi
pénzügyi és munkatervet.
2006. május 2.
A Zöld Forrás 2006 évi
kiírására benyújtott alábbi
pályázataink részesültek
támogatásban:
- A nagy szikibagoly lepke
élőhelyeinek védelme: 500 000 Ft
- A védett és fokozottan védett ragadozó
madarakat bemutató plakátsorozat
újranyomása: 200 000 Ft
2006. április 27.
Igen jól sikerült a NATURA 2000 rendszerről tartott
konferenciánk a Debreceni Akadémiai Bizottság
székházában, melyet a korábban
elnyert Zöld Forrás pályázat
segítségével valósítottunk meg. A
konferencia programja és
meghívója itt olvasható.
2006. április 21.-22.
Részt vettünk a Bihar-Bihor régió
Magyar-Román
Civil Szervezetek Találkozóján
Hajdúböszörményben.
2006. április 21.
Részt vettünk a debreceni Föld Napi
rendezvények
megszervezésében.
2006. április 17.
Az NCA működési pályázat 2005. II.
fordulójára
beadott pályázatunkon 600 000 Ft támogatást
nyertünk.
2006. április 14.
Részt vettünk a Hajdú-Bihar megyei környezet
és
természetvédő civil szervezetek első egyeztető
fórumán a Kartács utcai Erdei
Művelődés Házában.
2006. április 10.
A Bihar Közalapítvány 300 000 Ft adománnyal
segítette
természetvédelmi tevékenységünket.
2006. április 5.
Már korábban felvettük a kapcsolatot az
erdélyi Tacs
kézműves-hagyományőrző és
környezetvédő civil kezdeményezésével.
Munkájukat
segítendő honlapot készítettünk Tacsi gyékény
címmel.
2006. április 3.
Beadtuk pályázatunkat az NCA működési
pályázat 2006.
I. fordulójára
2006. április 1.
A debreceni Polgármesteri Hivatal és a Munkaügyi
Központ támogatásával okt. 31.-ig újra
közhasznú foglalkoztatott segíti
ügyviteli munkánkat Prekáczkó Ágnes
személyében.
2006. március 21.
Két darab fényszennyezési szempontból
kedvező MC2
lámpatestet kaptunk adományként a
Tungsram-Schreder Rt-től. Az egyik
Bocskaikertben, a másik Kisgyőrben kerül
referenciaként felszerelésre.
2006. március 9-11.
Részt vettünk a Környezet és
Természetvédő
Szervezetek Veszprémi Országos
Találkozóján, ahol egyesületünk
kiadványaiból
tablót készítettünk.
2006. február 8.
Láprét "tisztítási" akciót
szerveztünk a nyíracsádi
"Jónás-részen", ahol az értékes
Angelica palustris és Iris sibirica
élőhelyekről visszaszorítottuk a beterjedt
cserjéket. Munkánk során
"bevetettük" a Zöld Forrás pályázatban
nyert Husquarna sarjirtót.
2006. január 31.
A Hajdúböszörményi Ifjúsági
Természetvédő Körrel
közösen meghívtuk az érdekelt Civil
Szervezeteket a 4-es elkerülő út
bocskaikert szakaszával kapcsolatos egyeztetésre a
bocskaikerti Polgármesteri
Hivatalba.
2006. január 27.
Beadtuk pályázatunkat az NCA működési
pályázat 2005.
II. fordulójára
2005. december 15.
Egyesületünk a 2004. évi SZJA 1%-ból 27 387 Ft
felajánlást kapott. A
támogatást, melyet működésünk
finanszírozására fordítunk,
köszönjük!
2005. november 21.
Kutatási szerződést kötöttünk az Aggteleki
Nemzeti Park Igazgatósággal
"A kijelölt gyöngybagoly élőhelyek ellenőrzése
és minták gyűjtése" című
projektre.
2005. október 11.
Nyírfajdvédelmi programunk keretében 8 db.
nyírfajd behozatalára került
sor Németországból. A program
lebonyolítását a Nyírerdő Rt. Gúthi
Erdészetével közösen végezzük,
ebből a célból Együttműködési
megállapodást kötöttünk.
2005. szeptember 30.
Ez évben több alkalommal (febr. 2., szept 30.) vettünk
részt a
Bocskaikertet érintő 4-es elkerülő út
építésével kapcsolatos
egyeztetésen. Részben a mi
kezdeményezésünknek köszönhetően
valószínűleg
az út nyomvonala módosulni fog.
2005. szeptember 20.
Egyesületünk a 2005 évi "Zöld forrás"
pályázatból két program
megvalósítására kapott pozitív
támogatási döntést:
- Konferencia a Natura 2000 működéséről - 180 000 Ft
- Natura 2000-es lepkefajok monitoringja - 360 000 Ft
2005. augusztus 8.
Részt vettünk a Nyírerdő Rt. "FSC"
erdőtanusítási eljárásában, mint a
Skal International által felkért
véleményező társadalmi szervezet.
2005. július 18.
Az Ökotárs Alapítvány 2004 évi
jelentésében külön is kiemelte a
támogatásukkal megvalósított
Fényszennyezés konferenciánkat.
Egyébként a
fényszennyezés ellenes küzdelmünk
legújabb fejleményeiről a
fényszennyezés
oldalon
lehet tájékozódni (pl.: többszöri
levélváltásunk a Környezetvédelmi
és
Vízügyi Minisztériummal).
2005. július 4.
Június 27 és július 3 között
újabb sikeres természetvédelmi és
néprajzi
tábort bonyolítottunk le a Hortobágyi Nemzeti
Parkban, Górés tanyán.
Táborban 25 általános iskolás és 5
felnőtt vett részt.
2005. június 19.
A Természeti Örökségünk
Alapítvány 630 000 Ft támogatásban
részesítette
"A Nyírség és növényföldrajzi
környéke védett növényeinek
mesterséges
szaporítása és visszatelepítése"
című pályázatunkat.
2005. június 15-16.
Vendégünk volt Dr Hans Aschenbrenner úr
Németországból, aki mint a téma
avatott szakértője meglátogatta a nyírfajd
visszatelepítésére javasolt
területeket, és tanácsokat adott a
visszatelepítés módjára. Felajánlott
néhány tenyészmadarat, így a
Nyírerdő Rt. segítségével
remélhetően idén
ősszel elindíthatjuk a visszatelepítési programot.
2005. május 31.
Az Egyesület megtartotta közgyűlését, ahol
többek között megvitatta és
elfogadta 2004 évi közhasznúsági
beszámolóját, illetve 2005 évi
pénzügyi és
munkatervét, valamint módosította
Alapszabályát.
2005. április 7.
A Hajdúböszörményi Ifjúsági
Természetvédő Körrel közösen
Phare-Interreg
pályázat beadását tervezzük, mely a
határon átnyúló ökológiai
hálózat
kialakítására irányul. A
pályázat előkészítésének
érdekében Székelyhídon
jártunk, a Román partnerrel való
kapcsolatfelvétel céljából.
2005. április 4.
Részt vettünk a magyarországi környezet
és természetvédő szervezetek Országos
Találkozóján, mely március 31 és
április 3 között Zalaegerszegen került
megrendezésre.
2005. március 21.
A 2004. évi Nemzeti Civil Alapprogram működési
pályázatának II. fordulóján
550 000 Ft támogatást nyertünk. A
támogatást egyesületünk
működésére, és a
működéshez szükséges beszerzésekre
fordítottuk.
2005. február 14.
Február 12-én egyesületünk több tagja
részt vett a Zengő sikeres megvédésének
egy éves évfordulós rendezvényein,
és a Zengő sétán. Ezzel is kifejeztük
szolidaritásunkat a Civilek a Zengőért mozgalommal,
melynek honlapján
naprakész információk találhatók a
Zengő ügy állásáról.
2005. február 4.
A Liget Irodalmi és Ökológiai Folyóirat
"Ligetszépe" címmel kötetet
jelentet meg a folyóirat termésének
legjobbjaiból (Lányi András és más
szerzők tollából) válogatva.
Ezen alkalomból az országban 10 helyszínen
terveznek a kötet
bemutatójával egybekötött
összejöveteleket - vitaesteket. A debreceni
program - Egyesületünk társszervezésével
- február 23-án 6 órakor
kezdődik a Debreceni Egyetem (volt KLTE)
főépületének III-as tantermében.
Az első harminc fő, aki visszajelzi részvételi
szándékát,
tiszteletpéldányt kap.
A jelentkezés : ezen a
címen,
vagy: tel.:061-3550-636
2005. február 2.
Részt vettünk Bocskaikertben azon az egyeztető
tárgyaláson, melyet a
Polgármesteri Hivatal a mi kezdeményezésünkre
hívott össze a 4-es
elkerülő út bocskaikerti szakasza ügyében.
A tárgyalás bizonyította, hogy 2004-ben
indított kampányunk melyet az út
Bocskaikert lakosságát nagymértékben
zavaró, jelenlegi tervezett
nyomvonala áthelyezésére indítottunk,
eredményesen folyik.
2005. január 20.
A Debrecen 2010 programmal kapcsolatban levélben kerestük
meg az
illetékeseket (Debrecen 2010 Klub, Czakó Sándor
önk. képviselő) melyben
felhívtuk a figyelmet Debrecen természeti és
kultúrtörténeti-építészeti
értékeinek fokozottabb védelmére.
2005. január 13.
Egyesületünk a Debrecen MJ. Várossal meglévő
együttműködési
megállapodása keretében elkészítette
3 helyi jelentőségű védett terület
(Bánki fehérnyáras-tölgyes,
Nagycsere-martinkai szürkenyáras, Nagycserei
rezgőnyáras) kezelési tervét, illetve Debrecen
helyi jelentőségű védett
területeinek felmérését és
kataszterét, valamint néhány új
védetté
nyilvánításra is javaslatot tett (Szepesi szikes
rét, 5 fa, két fasor).
2005. január 12.
Mivel a Zengő védelmében korábban is
aktívan közreműködtünk, hatvan
környezet és természetvédő szervezet
között Egyesületünk is aláírta a
NATO főtitkárának a Zengő védelme
érdekében írt levelet. További
információ.
2005. január 10.
A Környezetvédelmi és Vízügyi
Célelőirányzat 2004. évi "Zöld Forrás"
Pályázati Felhívásának 3.1. -
"Védett és fokozottan védett, illetve a
Natura 2000 alá tartozó növény és
állatfajok védelme" - céljára
benyújtott alábbi pályázatunk a KvVM
honlapján közzétett közleménye
szerint 1 743 000 Ft támogatásban
részesült: "A Keleti lápibagoly-lepke (Arytrura
musculus) és a Nagy
szikibagoly-lepke (Gortyna lunata) élőhelyeinek megőrzése
és
védelmének fejlesztése a Hortobágyi Nemzeti
Park Igazgatóság működési
területén."
2005. január 10.
A Környezetvédelmi és Vízügyi
Célelőirányzat 2004. évi "Zöld Forrás"
Pályázati Felhívásának 7.2. -
"Partnerség a környezeti nevelésben" -
céljára benyújtott alábbi
pályázatunk a
KvVM honlapján közzétett közleménye
szerint 75 000 Ft
támogatásban részesült: "2005 évi
természetvédelmi tábor Góréson"
2005. január 4.
Egyesületünk a 2004 évi adóbevallások
1%os felajánlásaiból 44 387
Ft-tal részesedett, melyet az APEH 2004 novemberében
utalt át
részünkre. A támogatásból
madárodúkat készítettünk és
helyeztünk ki.
A természet védelme érdekében tett
felajánlásokat ezúton is köszönjük,
és reméljük, ebben az évben többen
élnek ezzel a lehetőséggel!
2005. január 3.
Megjelent az Élővilág a Kisvasút mentén
(Zsuzsival a természetbe) című
kiadványunk negyedik, javított kiadása a
Környezetvédelmi és Vízügyi
Minisztérium "Zöld forrás" alapjának
támogatásával. A kiadványt
elsősorban a Zsuzsi kisvasút
végállomásán és a Hármashegyi
Erdei
Iskolában lehet beszerezni.
2005. január 3.
Lezárult a Hajdú-Bihar megyei
Főügyészség országos munkatervi
vizsgálat keretében egyesületünknél is
lefolytatott felügyeleti
vizsgálata. A vizsgálat az Egyesület
működését alapvetően
megfelelőnek találta, a hiányosságok
korrigálását soron következő
közgyűlésünkön végezzük el.